Vákuumágyban

Megjelent: SMPixie, 2016. január 30. 22:31

Lépteket hallottam. Leszegett fejjel, négykézláb vártam sorsomat. Térdre, az ajtónak háttal! – szurodött be az utasítás, amit követtem. Kezemet fenekemen összekulcsolva vártam, hogy nyíljon az ajtó, mely pár pillanaton belül meg is történt. A csizma kopogása immár fülsértoen jól volt hallható. Egyik kezét végig húzta fejemen. A fekete kesztyus keze majdnem érintette szememet. Megérintette orromat az Úrno latex ruhájának és olajának enyémtol eltéro illata. Egy szemfedot kötött a fejemre, majd felállított, s a nyakörvemnél fogva határozottan maga után húzott.

Nem szólt egy szót se hozzám. Tettünk vagy 40-50 lépést, nem számoltam, jobban izgatott, mi vár rám. Állj! – hangzott parancsa egyszer csak, s elengedte nyakörvemet. Pár lépést tett a helységben, de hogy hol vagyunk, nem tudtam látás nélkül megállapítani. Feküdj le a földre! – parancsolta. Kicsit esetlenül így tettem, s nekem kényelmes pózban a kemény padlóra feküdtem. Kopogó léptekkel a fejem közelébe lépett. Csukott számba nyomta csizmája sarkát, s így parancsolt: Nyald! Így cselekedtem- Már nem csak tartotta, hanem egyre mélyebbre nyomta számba. Egyszer csak váratlanul kikapta, s fejemet lábfejein közé szorította. Tetszik, szolga? – kérdezte. Igen Úrno! – feleltem csendesen. Nem hallom! – kiáltott rám, mire én határozottabban megismételtem válaszomat. A csizmák szorítása egy pillanatra megszunt, de egybol éreztem, ahogy térdeivel mellkasomra dol, majd a fejemre ül, s teljes testtömegével arcomra nehezedik. Váratlanul ért ez, levegohöz is csak korlátozottan jutok. Csak megremegek, de tudom, mozdulnom nem szabad. Légszomjam igyekszem csillapítani, miközben O ficánkol az arcomon. Érzem, hogy a cipzár karcolja maszkomat, s arcomat. Errol álmodtam, s most tessék, ne élvezném?

Amilyen váratlanul az Úrno pihenopadja lettem, olyan gyorsan fel is állt rólam, s nekem is fel kellett állnom. Mögém lépett, s levettem a szemtakarómat. A sötétség után megcsapott a világosság. Fehér falak, hatalmas fényesség, sötétbarna, már-már fekete padlózat, s elottem egy transzparanes kék vákuumágy. Mögülem kilépve az ágy túlsó végéhez lépkedett. Tilos az Úrnore nézni, míg O nem parancsolja, ámbár igyekeztem észrevétlenül megnézni ot. Sötétbarna göndör haja, gyönyöruen sminkelt arca, sötét bordó rúzzsal kiemelt szája… Transzparens szürke latex catsuit volt rajta, alatta fekete melltartó, felül fekte fuzo és csizma. Az Istenno hozzá képest egy kezdetleges lény. Íme az új börtönöd – szólt hozzám kacér mosollyal ,- élvezni fogod ugye? Igen Úrno, akarata számomra parancs - válaszoltam. O letérdelt, s felhajtotta a vákuumágy felso rétegét. Feküdj bele új sírodba, s imádkozz, hogy ki is engedjelek onnan – parancsolta. Térdre, majd négykézlábra ereszkedtem, s így tettem meg e pár lépésnyi távot. Odafordultam a vákuumágyhoz, fejemet elfordítva szemügyre vettem, lehajoltam, hogy megszagoljam, megcsókoljam, majd félhangosan megszólaltam: az Úrno parancsa nekem szent! Ezután ráfeküdtem az alsó rétegre, behunytam szemem, s éreztem, ahogy a felso réteg rám kerül, hallottam, ahogy a cipzár az ágy birtokba vesz, majd a foglyává tesz. Éreztem, ahogy egyre jobban rásimul az újabb latexréteg testemre, ahogy egyre kevésbé tudok megmozdulni, lélegezni, létezni, ahogy elvesztem teremet, világomat, s a vákuumágyban csak egy darab még lélegzo hús vagyok. Simításokkal tökéletesítette az anyag elterülését az Urno, éreztem keze mozdulatait. Tudatom tényleg megszunt létezni, kijövök-e még innen? Mit tesz velem? Mozdulatlan testemre ült, majd feküdt. Éreztem rám nehezedo testének meg-megrándulásait, mozzanatait, lüktetését, egyre gyorsabban ismétlodo ringatózását – csodálatos volt ez így együtt.

Nem tudom, utána mi történt, elvesztettem tudatomat. azt sem, hogy mennyi ido múlva nyertem vissza eszméletemet. Feküdtem zárkámban. Csendben, egyedül, magányban.