Warning!

Sorry, this content is available only in Hungarian.

Az Úrno elso leckéje
(The first lection of the Mistress)

Released: SMPixie, 26. September 2015 18:38

19 óra. Ne késs, s ez az egyetlen lehetoséged. Valamint egy cím szerepelt az üzenetben.

Idoben ott voltam a megadott címen. Egy sövénykerítéssel takart háznál találtam magam. Volt még pár percem, így azt a közelben töltöttem. Megfelelo, elegáns öltözet, kezemben virágcsokor. Szívem a torkomban dobogott, mikor a vaskapu elé álltam. Félve nyúltam a csengo gombjához, ahol csak ennyi állt MC. Még egy utolsó pillantást vetettem órámra, s pontban 7-kor megnyomtam a csengo gombját. Nemsokára halk berregést hallottam, s kattant az kapu zárja. Kinyitottam, beléptem, s magam mögött betettem azt. Fél pillantással körbe néztem: rendezett füves terület, egy-két virágsziget, s már mentem is tovább a ház ajtaja felé. A csengo gombját kerestem közeledve, de mire oda léptem, s emeltem kezemet, hogy kopogjak, az ajtó kinyílt.

Tekintetem a padlóra szegezodött: egy fekete lakkcsizma hegyét láttam, majd a lábakat egy fekete lakk miniszoknyát, kesztyus kezeket, s végül egy arcot. Elso pillanatban furcsa volt, de megfejtettem: egy lakkba öltözött travi volt. Jó estét! Már vártuk! – mondta. Furán éreztem magam, így csak habogva üdvözöltem én is. A tekintete a kezemben szorongatott virágcsokorra szegodött. Az Úrnonek hoztam – mondtam, mire enyhe szomorúság ült arcára. Az ajtót betettem magam mögött. Mire visszafordultam, a kezében egy fekete szövetzacskó, csuklya volt. Ezt fel kell venned – kaptam az utasítást, majd nyújtotta. Ügyetlenkedve raktam fel a fejemre, s így elvesztettem kapcsolatomat a külvilággal. Az elotérbol három ajtó nyílt, de mindegyik zárva volt. Két fotel, állóváza, kisasztal, közepes fények – ezekre emlékszem. Forogjál! – kaptam az utasítást. csak rajta! Néhányszor megfordultam, de elvesztettem az irányt, merre is indultunk el, miután szorosan belém karolt fogadóm.

Lépcson le, pár lépés elore, befordulás, megint pár lépés, csak a kopogó csizma hangját hallottam. Megálltunk, majd kaptam az utasítást: vedd le a csuklyát! Így tettem. Egy tágas, kivilágított fürdoszobában találtam magam. Készülj fel, s jelezd három kopogással az ajtón! Egy pillanatnyi leírhatatlan grimasz rajzolódott ki az arcán, melyben benne volt a gúny, a sajnálat, a félelemkeltés, a vágy, az öröm, a sejtelmesség… Siess! Nem várakoztathatjuk meg az Úrnot! – hangzott még, s kiment mögöttem az ajtón, melyet finoman tett be maga után. Görcsösen fellélegeztem, kezemben a virágcsokorral. A parancs az parancs, így civilbol mielott igyekeztem átváltozni. De nem tudtam, mi vár rám, mire kell ezek után készülnöm, ki és mi vár még rám, s egyáltalán kivé, s mivé akarok válni. Alighanem itt elvesztem emberi énemet, s innentol már csak egy élo használati és élvezeti tárgy, eszköz leszek... Szolga? Alattvaló? Gumibaba? Játékszer? Próbababa? Nem tudom. Elokészületem véget ért, immáron tetotol talpig fekete latexben vagyok. Kicsit mozgok, igazgatom magamon a ruhát, a tükörben nézem, hogy jól áll-e a maszk a fejemen. Mélyeket lélegzek, s közben nagyokat dobog a szívem. Lesz ami lesz, innen már nincsen visszaút. Odalépek az ajtóhoz, s kívánt három, jól hangzó kopogással jelzem, hogy kész vagyok. Erosödo, de még mindig halk kopogást hallottam, a lépéseket, ahogy a csizma kopog. Kezemben a virággal álltam az ajtó elott. Térdelsz? Hangzott a zárt ajtó mögül. Gyorsan letérdeltem, s egy határozott igennel válaszoltam. Az ajtó nyílt, egy újabb csizma hegyét láttam csak, de a hang ismeros volt. A virágot rakd le! – hangzott az utasítás, miközben testközelbe lépett a „hölgy” A fejemet testétol talán csak a szoknyája választott el. Én hetero vagyok, s ez talán az az egy, amibol nem engedek. A gondolataim közben egy vastag nyakörvet kaptam, melynek gyeploje a „partner” kezében volt. Hátrafordult, lekapcsolta a világítást, majd ennyit mondott: állj fel és kövess! Balra fordultunk ki az ajtón, a sötét folyosón csak a két, a földön elhelyezett teamécses lángja pislákolt. Néhány lépés után megálltunk, s egy a falban lévo, vasrácsos ketrecbe kellett belépnem. A lánc lekapcsolásra került, az ajtó zárult, a lakat kattant, a fények kimúltak, midon a kísérom szó nélkül elment. Sötét volt. A ketrec nem volt nagyobb, mint egyszer-egy méter, s egy lehajtható, a falra szerelt ülokét találtam benne a gyakorlatilag teljes sötétségben. Várakozás…. Várakozás… Várakozás… És csak várakozás… Csak a belso órám másodperc mutatója csoszogott, elvesztettem idoérzékemet, hogy mióta vagyok odabent. A latex immáron tényleg második borömmé vált. Nem vagyok türelmetlen, s bírom az álldogálást, s különben is a szolgának turnie kell! Lelassult bennem a szívdobogás, a légzés, közel meditációs állapotba kerültem még így állva is. Észre sem vettem, mikor kezdett el nagyon-nagyon halkan valami gótikus zene szólni a falon túl. Egybol éber lettem. Tényleg nem tudom, mióta várakozom már itt. De én akartam ezt az egészet. Hirtelen valami fémez zörgést hallottam magam mögül, s gyenge kékes-lilás fényben rajzolódott ki az árnyékom a szembe falon. Megfordultam: a padló felett egy kis nyílást pillantottam meg, ahonnan a fény is jött. Négykézlábra ereszkedtem, s mint egy érdeklodo kismalac átnéztem a nyíláson.

A lélegzetem egy pillanatra elállt: a „játszószobát” pillantottam meg, melynek közepén a már ismert komorna állt. Gyere be, szólt – átkúszva kaptam a felállás parancsot, s a gyere ide hozzámot. Mozdulat nélkül motorberregést hallottam, a fejem fölött engedett le egy fém rudat. Rögzítette a karbilincseket, majd megindult a fém rúd a magasba, kezem követte. csendes gúnyos mosolyt hallottam, midon már lábujjhegyeimen állva illegtem-billegtem, s gyakorlatilag lógtam az égbol. Kellemetlen volt az érzés, észre sem vettem, hogy egyedül maradtam a helységben. Három egyforma fehér keretes ajtót láttam, s a felszerelést, amirol egy szolga csak álmodhat. Fekete lakk András-kereszt a falon, nyers fém szekrények, fémvázas ágy kerekekkel… ebben a nagyon buta nyújtózkodó állapotban végig sem néztem pontosan hol is vagyok. Csak csendben lógtam és lógtam, közben akarva-akaratlanul mozogtam, lassan forogtam. Ez egy újabb „bevezeto” kínzás – mondogattam magamban. Nem csak kellemetlen érzés volt már az egész, hanem gyakorlatilag enyhe fájdalom - kínzás. De ez a szolga leckéje, sorsa, ismételtem csak magamban. Egy közel görcsös forduló mozdulat után megdermedtem, s elállt a lélegzetem is. Nem tudom, mikor és hol jött be, de ott állt elottem az Úrno. Agyam a látványtól teljesen leblokkolt. Gyorsan levettem az Úrnore ragasztott tekintetemet, s a földre néztem. Ott állt egy gyönyöru No, fekete, lófarokba fogott hajjal, világosabb arcbore glóriaként ragyogott, s fekete ruháján meg-megcsillant a helység kékes fénye. Gyönyörködtem volna e látványban, ha nézhettem volna Ot, de így én csak a fekete padlózatot bámultam. A lélegzetemet is visszafojtottam, s vártam mi lesz az elso szava, mondata, cselekedete. Immáron kopogást hallva közeledett felém lépésrol-lépésre az Úrno, majd megállt ott, ahol csizmája hegye és a leszegett tekintetem keresztezték egymást. Csókold meg üdvözlésként! – hangzott a parancs keményen! Megremegtem. Mit tegyek? Ez teljesíthetetlen, hiszen én itt állok lábujjhegyen kikötve, Mit tegyek, s szóljak most? Nem jelenthetek rögtön az elején csodöt, de mi a megoldás, ami e helyzetben alkalmazandó és alkalmazható? Nem tudom Úrno – csúszott ki véletlenül halkan a számon. Hmmm... – hangzott egy halk, pillanatnyi gúnyos mosoly, majd az Úrno kezét emelve végigsimította azt a hasamon, s a szám elé emelte. Akkor csókolj kezet! – hangzott az utasítás. Úrnonek kijáró kézcsókban részesítettem. Keze végigsimította a bal majd a jobb arcomat, majd lefelé engedve azt a mellkasomat. Teljesen váratlanul két enyhe pofont kaptam, s egy gúnyos reakciót: rossz válasz! Az Úrno szava szent, így gyakorlatilag azonnal reagáltam: az Igenis Úrno, bocsánatát kérem mondattal. Nem kaptam választ. Lassú léptekkel megkerült, s a hátam mögé állt. Kezeit a vállaimra rakta, majd végigsimította a hátamat, s így szólt: lássuk, mire jó ez a gumibaba. A hang mellé a latex és az Úrno parfümének illata kábított tovább. Már majdnem elérte célját, hogy feladva önmagamat legyek a mindenre használható gumibabája. Finoman megpaskolta a fenekemet – remélem, ez nem fáj – szólt ismét gúnyosan.

Beindult a motor, lassan leengedte a vasrudat, végre nem kell lábujjhegyen táncolnom. Hátra a kezekkel – hangzott az utasítás, így a fejem mögé hajtottam azt. A karabinereket kioldotta, így végre megmozdíthattam kezeimet is, melyet azonnal a törzsem mellé zártam. A motor felhúzta a vasrudat. Távozó lépéseket hallottam, a szekrényajtó kinyílását, majd bezáródását, s végül az Úrno elottem termett. Tekintetünk engedély nélkül találkozott. Gyönyörubb volt maga is és az összkép, mint amire emlékeztem. Kezében egy kis muanyag flakon volt. Félig nyújtotta felém, s feltette a kérdést: bekensz? Igen Úrno! - rebegtem a választ, s közben már nyúltam volna az olajért, mire másik kezével ismét megjutalmazott egy figyelmezteto ütéssel. Rossz válasz – hangzott szava -, szolga nem érhet az Úrnohöz – hangoztatta. Bocsánat Úrno – rebegtem… Közben nyújtotta felém a flakont, önts a kezembe – parancsolta, melyet teljesítettem. Elkezdte bekenni nagy élvezettel magát, miközben mozgott teste, néha-néha rám pillantott – nagyon felcsigázó volt a látvány. Önts még – nyújtotta tenyerét, majd a kapott olajat közelebb lépve hozzám rajtam kezdte el szétkenni. Mellkas, kar, fej, combok.. lábával kisterpeszbe söpörte lábamat, s fel, s alá simította a ruhámat a hímvesszomnél, majd váratlanul belemarkolt a golyóimba. Élvezed? – kérdezte. Nagyon izgató volt mind az elozo látvány, mind az érintése, nem akartam hazudni, de igent mégsem mondhattam, mert nem O kell hogy kielégítsen engem, hanem nekem kötelességem az O vágyait , parancsait teljesítenem. Salamoni döntést hoztam: ha az Úrno örömét leli cselekedetében, nekem kötelezo élveznem az – mondtam. Enyhe mosoly rajzolódott ki arcán.

Megfordult, majd lassú léptekkel eltávolodott tolem a látóteremen kívülre. Meddig várjak a lábcsókra? – hangzott a háttérbol a kérdés. Megfordultam, az Úrno a trónján ült, keresztbe tett lábakkal, kezét a karfáról felemelve intett. Na-na-na-na!!! – kiáltott. Térden, szolga! – parancsolta. Biccentettem egyet a fejemmel, s letérdelve lépegettem irányába. odaérve letettem a kezemben szorongatott flakont, majd megcsókoltam a levegoben lévo csizmáját, majd az alatta, a földön lévot. Ennyi? nem Úrno - s kezdtem el csókolni a fekete lakkcsizmákat. Hmmm… nyald is oket tisztára! – parancsolta, s a csókokból kinyújtott nyelvvel immáron „tisztítószer” lettem. Percekig nyaltam elol, hátul, a hegyet, megemelve az Úrno lábát tövig bekaptam a sarkakat is, s szopogattam oket. Elég! – kiáltott, s felállva egy picit hátrébb lökött. Nézz fel – mondta, s nem lettem másra figyelmes, minthogy felém hajol, s szájából a nyála csöpög arcomra. Kinyújtottam nyelvemet is, hogy egy csepp se vesszen kárba – O szétkente az arcomon a nyálát, majd egyesével lenyalatta ujjait. Valamire talán jó leszel – mondta, s kikerülve engem ismét elvesztettem a látóterembol.

Feláll! Megfordul, s idejön – utasított, s az ágy elé parancsolt. Hajolj rá – s lábaival ismét terpeszbe nyitotta lábaimat. A falat nézve csak hallottam, hogy a szekrénybol kivesz valamit, visszatérve mellém helyezi, de nem látom, mi az. Végigsimítja a hátamat, a lábaim közé nyúl, s a cipzárt kinyitja hátra felé a derekam magasságáig. Érzem, hogy a farkam is kiszabadul, s egy csepp nedv észrevétlenül elhagyja. Gumikesztyut húz, valamit magához vesz, szorosan mögém áll, s elkezdi simogatni hideg kezével a csupasz fenekemet. Keze megáll, s az ujja, finoman belém hatol. Mély levegot veszek, másik kezét a vállamra teszi, úgymond rögzíteni testemet. Keze ütemesen mozog a hátsóm felett, s ujja, majd ujjai bennem. Élvezed? – kérdezi. Igen Úrno – válaszolom…. Ujjai elhagyják fenekemet. Ismét valami halk zajt hallok, finom csattogást, valamire talán óvszert húz. Nem tévedtem, hamarosan valami keményet érzek a fenekembe hatolni. Ez még hidegebb és vastagabb, mint ujjai voltak, s belém helyez egy dildót. Élvezd! – parancsolja. Próbálom elfogadni, hogy fenekemben van valami idegen, de mire észbe kapok, halk sziszegést hallok, s növekedni kezdett a fenekemben lévo dildó. Lassan pumpált, s tágított. Feláll, s megfordul – utasított. Érdekes mozdulat volt az „hurkával” magamban. Kéjes, de jó érzés, melyet megtört, hogy kezébe vette a farkamat. Görcsösen rándultam meg. Finoman fel-le húzogatta két-háromszor. Ez így nem maradhat – tette hozzá gúnyosan. Ismét az ágyra nyúlt, s egy fém farokzárat mutatott fel. Kinyitotta, megmarkolta a golyóimat, beleeroszakolta a merevedo farkamat, s pár mozdulattal a lakatot bezárva tudta biztos helyen az. A hely szukös volt. Nagyon… A cipzárt visszahúzta, s így a ruhám alatt tudtam már minden új kellékemet. Összeszedve az ágyon maradt holmikat távozott valamelyik szekrényhez, majd tért vissza nemsokára újabb dolgokkal.

Megfordul – parancsolta, s kezeket hátra! Kaptam kezeimre bilincset, így újabb lépést tett, hogy korlátozzon. Visszafordul – hangzott az újabb utasítás, melyet teljesítettem. Nem bírom a képedet – mondta szemembe nézve – látni sem akarlak – s kacagott fel. Az ágyról egy valami nagy gumidarabot vett fel. Lehúzta a cipzárt, s a fejemre húzta, igazgatta, majd rögzítette a cipzárral. Nem láttam többé semmit, nem tudtam, hogy ez most így jó, vagy sem. A számba tolt egy vastag csövet, éreztem, hogy még simít a maszkon, majd halk sziszegést hallottam, s megmozdul a maszk. A kézi pumpával felfújta azt, az egész fejem szorításban volt. Éreztem, hogy kézmozdulatokkal simítgatja a gömbbé felpumpált gumifejemet, majd megragadva a nyakörvemnél 3-4 lépésnyit elorébb húzott. Feküdj le! – hallottam immár csak nagyon tompán. de igyekeztem látás nélkül teljesíteni a parancsot. Valamit a csobe rakott, éreztem, hogy beledugja., majd felém állt, csizmáit a hónom alatt éreztem. Egészségedre! – hangzott el, s azonnal kapcsoltam, hogy most aranyzuhatagot , pezsgot kapok, melynek minden cseppje maradéktalanul a számba érkezik, s nekem meg kell innom azt. Nem kellett sokáig várnom, s éreztem a csövön a számba csorgó friss, meleg pisit. Egy lyuk, melyen keresztül lélegezzek és igyak….s e meleg lé szörnyen keseru, nem tudom, mennyit kapok. Csak folyt és folyt és folyt én pedig igyekezem nyelni és nyelni és közben lélegezni, de ez utóbbit inkább hanyagoltam, mielott a légcsövembe jutna a nedu. Nehezen fogyott el, szomj helyett légszomjam volt már. Az utolsó cseppek után kapkodtam a levegoért, de éreztem, hogy közben még felettem guggol az Úrno. Légzésem csak lassan állt helyre, de ezt megvárta felettem pózolva az Úrno. Meg sem köszönöd? – s csapott rá lufi fejemre. Bólogatással próbáltam megvalósítani a kommunikációt. Az Úrno felállt, kivette a tölcsért, s a földön feküdve magamra maradtam. Percek telhettek el így, mire kaptam az utasítást, hogy fel kell állnom. Összebilincselt kézzel fejemen a lufival nehezen tápászkodtam fel, de sikerült.

Lábakat összezár – hangzott a parancs. Valami tépésszeru hangot hallottam, s éreztem, hogy a hasamat végigsimítja. Egy mozdulattal kibillentett egyensúlyomból, ismét valami tépo hang kíséretében, aztán éreztem, hogy a hátul összebilincselt kezemre simul a fólia. Lassan forogj! – mondta, s magamra csavartam így több méternyi fóliát, mely a felkaromtól a lábszáramig mozdulatlanná varázsolt. A nyakörvnél megfogva kicsi totyogó lépésekkel lettem elvezetve az ágyhoz, amire háttal kellett feküdnöm. Az Úrno ismét felém térdelt. Vajon mi jön most? Mit tesz velem? A számban lévo csövön nyomást éreztem, majd azt, hogy nem kapok rajta levegot. Váratlanul ért. Számolni kezdtem magamban 1..2… …15..16… és végre! megint szabad. Lassan igyekeztem mély lélegzetet venni és raktározni, de ismét befogta a cso végét. Félig üres a tüdom, miközben feszít a fólia. ..34…35…36… és végre megint levego, ami után vágytam. Próbálom légszomjamat csillapítani, s helyre állítani a kapkodó lélegzetvételemet. Egy kilégzés után ismét hiába szívom a levegot, nem jön semmi, megint befogta a csövem végét. Mindent kilélegeztem, üres vagyok, már most hiányolja a testem az oxigént, kapálóznék, ha mozdulni tudnék, fel-felvillannak bennem gondolatok, kibírom-e, miért akartam…szenvedek, nem tudom mióta nem vehettem levegot, az Úrno teljes testsúlyával rám nehezedik, hogy mozogni is alig tudjak. Már-már görcsöl a hasam, ökölbe szorítom a magam alatt összebilincselt kézfejem ujjait és tényleg szenvedek. hangosan nyögök, hogy elég, mert itt maradok, de nem hatódik meg az Úrno. Már ájulás közeli állapotba kerültem, midon éreztem, hogy ismét szabad a légcso vége, s nagyon gyorsan kezdtem el apró ki és belégzéssel pótolni az elmaradt levegot. Észre sem vettem, hogy az Úrno valamikor leszállt rólam. Csak nagyon lassan tudom normalizálni a légzésemet. Percek telnek el – talán nevezhetném relaxálásnak is. Hallom csizmája közeledo kopogását, majd parancsát: feláll! Egybe fóliázott testemmel nehézkesen mozdulok, s kis segítséggel sikerül csak ismét talpra állnom. Egy mozdulattal kinyitja az Úrno a maszk szelepét, kihúzza számból a csövet, s leveszi a maszkot.

Térdelj le elém! – parancsolja. Próbálkozom, de hamar belátom, hogy így „egyben” nem fog menni. Egy rossz kísérletnek, megmozdulásnak az eredménye, hogy elvesztem egyensúlyomat és oldalamra esek, a talajba becsapódok. hangos kacagás kíséri a belém nyilaló fájdalmat. Összeszedve magamat nagy nehezen megtöröm a testemet körbe vevo fóliát, s megtörve azt térdelo pozícióba helyezkedem. Forog velem a világ, fogy az erom, mozdulni sem tudok, az aranyzuhatag íze még a számban, de szomjas vagyok és tudom, hogy még nincs vége a kiképzésnek. Halk csörgés-zörgést hallok, majd lépések, s érzem, hogy a fejemet hátulról valami megböki. Megböki egyszer-kétszer-háromszor… Elém állva látom, hogy az Úrno egy felcsatolhatós, hosszú, bordázott dildóval lett gazdagabb, melyre óvszert húzott. Szép? – kérdezi, miközben ujjával többször megpöcköli a végét. Elég nagy hozzá a pofád? – hangzik következo kérdés… Elutasítom a homoszexualitást, de ha egy Úrno parancsolja, akkor leszopok egy gumifarkat. Még a gondolat végére sem értem, a fejemen éreztem két kezét, közelebb lépett hozzám, s a dildójára húzott. Nyelvem mellett alig fér el a pofámban. Lassan kezdi el tolni-húzni a fejemet, s mozgatni elore-hátra a csípojét. Ki-be.. ki-be... ki-be… - már nem számolom, hányszor, de egyre gyorsabban. A fogsoromat nem tudom összezárni, mert a bordázat miatt letörnének az elso fogaim. Megint egyre nehezebben kapok levegot, nem tudok nyelni, illegek-billegek, de a csinálnom és élveznem kell, mert ez a feladat. Egyszer csak váratlanul egy eros mozdulattal eltolja fejemet az Úrno. A nyálas farkat többször hozzáveri az arcomhoz, szemembe csap egy-egy nyálcsepp, melyet megtold egy újabb nagy adag köpettel és hangos nevetéssel. Ismét magamra hagy, nem látom, mit csinál a hátam mögött. Csak a feláll, s az „ide jön” parancs jut el csökevényes agyamig, amit amúgy is megsemmisítésre ítélt. Az ágy elé kellett állnom. Egyik kezével tapogatja, hol ér össze a két lábam, majd a másikban lévo valamilyen kis eszközzel felhasítja a testemet borító fóliát. Ugyanígy tesz a fenekemnél is. Feltépi mindkét helyen, hogy hozzáférjen, azaz hozzám férjen. A cipzárakat elhúzza, elokerül a fémbe zárt farkam és a fenekemben elhelyezett dildó pumpája. Arccal elore rádönt az ágyra, a fenekemet mutatom neki. Szisszenést hallva érzem, hogy a dildó összemegy, s már nem feszíti a fenekem. Kihúzza belolem, s hallom, ahogy a földre ejti. Felkészültél? – hangzik a kérdés. Válaszolni sincs idom, egyik kezével megragadta a nyakörvemben lévo fém karikát, s mögém állva kímélet nélkül fenekembe dugja tövig a nemrég még a számban lévo farkát. Hangos nyögések között élem meg, ahogy „magáévá tesz”… Alighanem hasizmát kívánja erosíteni, számolhatatlanul sok már a ki-be mozdulat a fenekemben… De mi történik, alig veszem észre, hogy az utolsó 3-4 mozdulat egyre lassabb. Tövig bennem van, majd elégedett sóhajtás mellett kihúzza belolem, s kaján mosoly kíséretében nekem szögezi a kérdést, hogy „akarsz egy igazit is”? Elo vagy készítve rá! Neeeeeem – száguld át a válasz bennem, de csak egy alig hallható ne hagyja el számat.

Majdnem teljesen megsemmisítve fekszem ráborulva felesben az ágyon. Alig tartanak meg a lábaim, csak azért nem csúsznak szét, mert a fólia összetartja. Ismét „piheno”, de nemsokára ismét a nyakörvömnél fogva át kell tipegnem a nogyógyászati székhez. Háttal állva neki széttépi a lábaimat összezáró fóliát az Úrno, majd felültet továbbra is mozdulatlan felsotesttel a székbe. Lábaimat széttárva, azokat rögzítve találom magam „piheno pozícióban”. El is felejtettem, hogy a farkamon a fém az úr. Megpöckölte kezével azt egyszer, kétszer. Megfogta golyóimat, egy könnyed kézmozdulattal csavart rajta egyet, amely mozdulattal járó fájdalom azonnal felébresztett egy felnyögés kíséretében. Elokerül a lakat kulcsocskája, s hamarosan ismét szabadon tudhatom „férfiasságomat”. Gyengéd, lassú fel-le kézmozdulatokkal kapom a kellemes kényeztetést, ami váratlanul abba marad. Elobújik a makk, s mely kelloen nedves. Ennek ellenére egy fecskendot helyez oda, s hirtelen furcsa érzés jelentkezik. Elokészítve – mosolyog az Úrno, majd a semmibol felkap és mosolyogva felmutat nekem egy hosszú csillogó, vékony fém rudat, pálcát. Megragadja a farkamat, s kis keresgélés után lassan beledugja a pálcát. Áááááááá – nagyon kellemetlen, sot rossz!!! De egyre csak mélyebbre és mélyebbre hatol a hideg fémrúd. Kapkodok a levegoért, hogy elfojtsam hangos érzéseimet. Ismét fel-le mozdulatokkal izgatja a farkamat. Szokatlan, mondhatnám szörnyu érzés... Nem élvezed?- kérdezi az Úrno. Akkor fokozzuk még a dolgot! Elmegy, s egy kis kocsit görgetve jön vissza. Már oda sem merek nézni. csak érzem, hogy a farkam fáj, idegen test van benne mélyen, mi marad még belolem ezek után? Valamit rátapaszt, s egy kattintással hatalmas ütés és megrázkódtatás éri. Upsz, ez lehet, hogy elsore kicsit sok volt. Vagy sokk? – teszi fel nevetve a költoi kérdést. A hirtelen áramütés már csak a hab volt a fájdalmaim tortáján. Már felhagytam teljesen az érzések értelmezésével, csak nyöszörgök, s a teljes megsemmisülés állapotában leledzem. Észre sem veszem, mikor felhagy az Úrno a farkam kínzásával, kihúzza a fém rudat, eloldja a kötözéseket, s elvágja a fóliát. Elvesztem…

Már világosodott, mikor magamhoz tértem. A latex még rajtam, s én a székben. De a környezet más. Hol vagyok? Megemelem fejemet, körül nézek, s konstatálom, hogy egy üres garázsban vagyok. A szék, benne én s mellettem egy vörös koporsó. Kívülrol madárcsicsergést hallok. Nehezen tápászkodok csak fel a székbol. Vajon mit rejt a koporsó? Érdeklodve felnyitom, s a ruháimat találom benne. Átöltözöm, sajgó testemmel ismét civillé kívánok válni. Gondolati káosz van bennem, csak homályosan emlékszem az este történtekre. Elnyuve lépek a garázskapu melletti kis ajtóhoz, kinyitom azt, s a földre pillantva egy kis borítékra leszek figyelmes. Felveszem, s kinyitom. Csak ennyi volt olvasható a kis papíron: Jöhet a második lecke?